A biztonságos kötődés témakörében rendszeresen kapok ehhez hasonló kérdéseket:
„Hogyan tudom eldönteni, hogy biztonságosan kötődik-e a gyermekem?”
Mielőtt erre konkrétan válaszolok, érdemes áttekinteni, hogyan alakul ki a baba kötődése.
A gyermek biológiai késztetése az,
hogy keressen egy vagy több olyan személyt a közvetlen környezetében, aki gondoskodik róla, és megvédi. A baba már születésétől fogva olyan viselkedést mutat, amivel ezt az igényét fejezi ki: sír, szemkontaktust vesz fel, próbál közelíteni a gondozó felé, később mosolyog, gagyog, nyújtja a kezét. Erre a szülő természetesen az esetek nagy részében reagál, felveszi, megeteti, megnyugtatja a babát, figyel rá és játszik vele, és így a baba szükségletei teljesülnek.
Mindezzel párhuzamosan fejlődik a szülői kötelék is a baba felé.
Van, akinél már a gyermek megszületése pillanatában vagy már magzati korban is kibontakozik ez az érzés, máskor akár több idő, mire úgy érzi a szülő, hogy mindennél jobban ragaszkodik a gyermekéhez, hogy erős kötelék kapcsolja a babájához.
A kötődés tehát – ha a baba számára elérhető 1-2 állandó gondozó személy, aki reagál a jelzéseire – mindenképp kialakul. Tehát az a félelem, hogy ha nem csinálsz valamit, vagy nem úgy csinálod, és emiatt nem fog kötődni a gyermeked, tévhiten alapul. A kötődési zavar, amikor nem alakul ki a gyermek kötődése, szinte kizárólag súlyosan terhelt családokban, elhanyagolás, pszichiátriai zavarok, bántalmazás kapcsán alakul ki, vagy ha a gyermek olyan intézményben él, ahol nincsenek meg a feltételei a kötődés kialakulásának.
A kulcskérdés sokkal inkább az, hogy a kötődés milyen minőségű lesz,
ugyanis ez nagymértékben meghatározza, hogy a felnövekvő gyermek mennyire bízik majd a szüleiben, a világban, illetve hogy maga milyen kapcsolatokat tud kiépíteni másokkal, akár később a saját gyermekeivel is.
A gyermek kötődésének minősége nagymértékben függ attól, hogy a fent említett kötődési viselkedésére, jelzéseire milyen minőségű és mennyire kiszámítható választ kap a gondozóitól. Ezt hívjuk a szülői érzékenységnek vagy válaszkészségnek. Ha a szülők (és nem véletlenül fogalmazok többes számban, hiszen itt az apák szerepe ugyanolyan fontos) felismerik, jól értelmezik és megfelelően reagálnak ezekre a babajelzésekre, akkor a gyermekben az a kép bontakozik ki a szülőkről, hogy elérhetőek, segítenek, így a gyermeknek kialakul a bizalma feléjük, biztos lesz abban, hogy mindig és kiszámítható módon számíthat rájuk.
Ha ezek a szülői válaszok a gyermek valódi igényeire adnak választ,
megfelelő mértékűek, következetesek és kiszámíthatóak, akkor a gyermek kötődése biztonságos lesz.
Ha a szülői válaszok
Nem a gyermek valódi igényeire reflektálnak, hanem tévhitek mentén születnek, vagy a szülők saját belső elképzeléseit vetítik rá a gyermekükre, ahelyett, hogy felismernék annak valódi igényeit,
vagy a szülők túlzott vagy elégtelen válaszokat adnak a gyermek igényeire,
vagy kiszámíthatatlanul, a saját hangulatuk vagy a külső befolyások hatására hol így, hol úgy reagálnak,
akkor a kötődés minősége bizonytalan lehet, vagy akár szervezetlenné válik.
A kötődés minőségére tehát számos dolog hat, és sosem egy-egy egyszeri esemény határozza meg, hanem sok aprónak tűnő, hétköznapi esemény, ami a babával és a kisgyermekkel töltött hétköznapok során megesik.
Ráadásul, a kötődés kialakulása egy folyamat eredménye
a minősége is változhat, ha a szülők máshogy kezdenek viselkedni vagy reagálni a gyermek kötődési viselkedésére, vagy ha külső tényezők megzavarják a kötődés kialakulásának vagy megszilárdulásának folyamatát.
Pont ezek a tényezők miatt a kötődés minősége nem olyan egyszerűen mérhető dolog, mint ahogy ezt a szülők szeretnék. Nem lehet egy pár perces teszt kitöltésével megbizonyosodni arról, hogy a gyermek biztonságosan kötődik, majd hátradőlve többet nem foglalkozni a témával.
A kötődéssel foglalkozó kutatók is többféle vizsgálattal, megfigyeléssel dolgoznak, ha fel szeretnék mérni a gyermek kötődési stílusát, és minden vizsgálatnak vannak korlátai, életkori megkötései és speciális szabályai.
Tehát, szülőként nincs egyszerű dolgunk, ha abban szeretnénk bizonyosságot, hogy a gyermekünk kötődésének minősége megfelelő-e.
Pont emiatt érdemes minél több információt szerezni a 3 legfontosabb kérdésben:
Mik a gyermekek valódi szükségletei, igényei? (miért sír a baba, miért akar mindig kézben lenni, miért éhezik meg gyakran, miért ijed meg az idegenektől, mikor tud önállóan játszani, mikor menjen közösségbe, mikortól lesz szobatiszta, mikor jó, ha fogjuk a kezét, és mik jó, ha elengedjük?)
Milyenek a jó szülői válaszok? (Tényleg minden “nyikkra” ugrani kell? Vagy ez elkényeztetés? Vagy ez nagyban függ attól, mennyi idős a gyermek? Mi a helyes válasz, ha a baba sír, ha nyűgös, ha nem tudjuk, hogy mit szeretne?)
Hogyan legyünk következetesek és rugalmasak, kiszámíthatóak és megértőek úgy, hogy közben mi is jól érezzük magunkat? (Vajon a mártíranya, az ősanya, a modern anya a jó irány? Vajon önző dolog a fodrász és a bölcsi? Vagy az önző, ha csak a gyermekünknek szenteljük az életünket, és magunkkal, a többi szerepünkkel nem foglalkozunk?)
Ha ezekre a kérdésekre megvannak a jó válaszaink, akkor máris tettünk azért, hogy a gyermekünkkel való kapcsolatunk belsőséges, bizalmon alapuló és építő jellegű legyen, és a biztonságos kötődés kialakulásának meglegyenek a feltételei.
Ha a fenti kérdésekre még nincsenek meg a jó válaszok, akkor pedig érdemes keresni azokat, ebben segít neked a Biztonságos kötődésről szóló, ingyenes minikurzus és a Pont jó anyák Klubja is.
Szerző:
Forrásjegyzék:
Kora gyermekkori lelki egészség, 2020. Semmelweis Kiadó
Hámori Eszter: A kötődéselmélet perspektívái
Hámori Eszter: A korai kötődés zavarai
Hédervári-Heller Éva: A szülő-csecsemő konzultáció és terápia
John Bowlby: A biztos bázis, Animula kiadó, 2009,