Gyakran szokták kérdezni tőlem, hogy miért ragaszkodnak az anyukájuk jelenlétéhez a babák, miért nem jó, ha apa vagy a nagyi altat, miért anyához bújnak, ha megijednek, miért örülnek jobban, ha anya, mintha apa menne értük az oviba, vagy miért nincsenek el a szomszédasszonnyal, a bébiszitterrel vagy anya barátnőjével.
Hogy ezt megértsük,
el kell egy kicsit mélyednünk a korai kötődés kialakulásában és annak jellemzőiben.
A korai kötődés egy érzelemteli viszonyt jelent a baba és az őt gondozó felnőttek között. Tehát, a kötődés nem csak anyával kapcsolatban alakul ki, hanem mindenkivel, aki rendszeresen, kiszámíthatóan jelen van a baba vagy a kisgyermek életében. Gondolok itt az apára, a családdal élő más rokonokra, a szomszédra, aki napi vendég a családban és foglalkozik a kicsivel, a bébiszitterre, aki rendszeresen vigyáz a gyermekre, vagy a kisgyermek nevelőre, akivel minden nap órákat tölt a gyermek a bölcsiben.
Persze, ez nem azt jelenti, hogy a kisgyermeknek mindegy,
hogy melyik gondozó van vele, számára mindegyik egyformán fontos vagy megfelelő. Az esetek nagyon nagy százalékában anya lesz az elsődleges kötődési személy, azaz ő lesz az első számú választása a gyermeknek. Csak ritka esetekben, általában akkor, ha az anya fizikálisan vagy érzelmileg nem elérhető (kórházi tartózkodás, mentális betegség, haláleset) lesz más, általában az apa vagy a nagyi az elsődleges gondozó a gyermek szemében.
Az elsődleges gondozó azt jelenti,
hogyha a gyermek megteheti, akkor mindig őt válassza, hozzá ragaszkodik, ha nem elérhető, akkor sír, nyugtalan, hiányolja. Ez egy teljesen természetes kötődési viselkedése a gyermekeknek, hiszen általában anya tölti a legtöbb időt a gyermekkel, vele van a legszorosabb és a leginkább bensőséges kapcsolatban, nem csoda, hogy minden nehézség vagy kihívás esetén őt keresi, hozzá fordul a gyermek.
Egyéni, hogy a baba vagy a kisgyermek a különböző életkorokban mennyire ragaszkodik anyához és mennyire fogadja el a többi gondozóját is. A legtöbb baba esetében 6 hónapos kor után válik jellemzővé, hogy már egyértelműen különbséget tesz a gondozók között, és anyát kedveli a legjobban. Erre ráerősíthet a szeparációs szorongás, amely 7-9 hónaposan szokott leginkább jelentkezni. Ilyenkor a gyermek még inkább ragaszkodik anya folyamatos jelenlétéhez, és általában kevésbé van el a többi gondozóval, az idegenektől pedig gyakran elkezd félni, tartani.
Emellett
a gyermek egyéni érzékenysége, temperamentuma, a környezet és a gondozók reakciói is befolyásolják, mikor mennyire lesz „anyás” a baba vagy kisgyermek. Gyakori, hogy az otthoni, megszokott környezetben apa vagy a vendégségbe érkező nagyi is megfelelő a gyermek számára, de egy idegen helyen már csak anya jó. Az is előfordul, hogy nappal mindegy, de éjjel már nem. A bölcsikezdés vagy a kistesó születése „anyásabbá” teheti a gyermeket, de az is előfordul, hogy a gyermek felváltva tart „anyás” és „apás” korszakokat.
A jó hír az, hogy sokféleképp lehet támogatni a gyermeket,
hogy ne csak anyával alakítson ki olyan kapcsolatot, ahol biztonságban érzi magát, hanem a többi rá vigyázó, róla rendszeresen gondoskodó felnőttel is:
Arról, hogy hogyan tudsz válaszkészen reagálni a gyermek „anyás” igényeire, vajon szabad-e akkor is apára, a nagyira bízni a gyermeket, ha sír, tiltakozik, hogy mit tehettek, ha eltérőek a nevelési elvek a családban vagy hogy mi a megfelelő reakció a szeparációs szorongásra, a Pont jó anyák Klubjában találsz részletesen információkat, tudásanyagokat.