Rengeteg negatív visszajelzést kaphatnak a szülők, amikor válaszkészen, a baba vagy kisgyermek igényeit figyelembe véve nevelik a gyermekeiket.

Miért?

Mert a felnőttek nagy része nem ilyen nevelésben részesült. A korai kötődés fontossága, a gyermekek fejlődéslélektana, a kicsik igényeinek és tipikus viselkedésmintáinak megismerése csak az elmúlt 1-2 évtizedben kezdett egyre populárisabb témává válni.

Saját gyermekkori vagy szülői tapasztalata tehát sokaknak nincs a modern szemléletmódról, ráadásul, a fél füllel hallott információk, a népszerű tévhitek sokszor torz képet mutatnak, és a valódi válaszkészség helyett a ráhagyó gyermeknevelésre asszociálnak sokan, ahol a gyermeknek mindent szabad, nincsenek korlátok vagy ésszerű határok.

De mit is jelent az elkényeztetés?

Amikor a gyermek mindig mindent azonnal megkap. Akkor is, ha inkább csak a szeszélye miatt kéri, és nincs mögötte valódi szükséglet. Vagy ha nem is a gyermek kéri, csak a szülő adja, biztos, ami biztos alapon.

Ilyenkor a szülő szinte sohasem mond nemet a gyermekének, legyen akár szó a játékok vagy egyéb tárgyak megvásárlásáról, akár különböző programokról, vagy a gyermek kötelességei alól való kibújásról (nem kell elpakolnia maga után, a házi feladatot anya csinálja a gyermek helyett, öltöztetik, furikázzák, etetik a gyermeket, mindig a kedvenc ételét főzik, akkor is, ha azt más nem szereti a családban, stb.).

Mi lehet az oka, ha a szülő így reagál a gyermek vélt vagy valós óhajaira?

  • Előfordul, hogy a saját gyermekkori élményei azok, amiket semmiképp nem szeretne megismételni a gyermekei nevelése során.  Mert az ő igényeire nem reagáltak válaszkészen a szülei, túl keményen bántak vele, traumákkal telt a gyermekkora. Tehát, azt pontosan tudja, hogy hogyan nem fog bánni a gyermekeivel. Viszont arról, hogy helyette mit tegyen, már nincs pontos elképzelése, sem mintái. Emiatt egyszerűen elengedi a gyeplőt és mindent megenged a gyermekeinek, amit ő annak idején nem kapott meg.

  • Vannak szülők, akiknek valami miatt bűntudatuk van, és az elkényeztetéssel próbálják kompenzálni a rossz érzésüket.  Pl. nem várták a babát, felmerült az abortusz lehetősége is, és emiatt az anya folyamatosan bűnösnek érzi magát. Vagy az apa sokat dolgozik, és az elmaradt együtt töltött időket pótolná a sok játékkal.

  • Lehetséges, hogy a gyermek súlyos beteg volt, emiatt kimaradtak bizonyos dolgok az életéből, és most a szülők próbálnak mindent bepótolni, korlátok nélkül.

  • Vagy a szülő nem tudja kezelni a gyermek érzelmi kitöréseit, ezért inkább mindenre igent mond, csak nehogy kitörjön a hiszti.

Mi a következménye az elkényeztetésnek?

  • A gyermek a korlátok hiánya miatt bizonytalannak érezheti magát, hiszen a korlátok nem csak utat mutatnak neki, hanem ráadásul kapaszkodni is lehet bennük. Az irányítás korai és túlzott mértékű átengedése fokozhatja a gyermek bizonytalanságát.

  • Az elkényeztetett gyermekek nehezebben tudják beleélni magukat mások helyzetébe, énközpontúak maradnak, csak a saját igényeiket tartják fontosnak.

  • Nehezen tudják késleltetni a szükségleteiket, kivárni a sort, alkalmazkodni egy közösség szabályaihoz.

  • A korlátlan lehetőségek sokszor arra sarkallják őket, hogy mindig többet akarjanak, és semmit sem becsüljenek meg igazán.

Hol a határ a válaszkészség és az elkényeztetés között?

Ezt sokszor nehéz pontosan meghúzni, de nem is kell tökéletesen meghatározni. Érdemes felállítani a családban pár alapszabályt, amit minden tag betart, képvisel. Pl. hogy mikor kap ajándékot valaki, ki dönti el, milyen étel kerül az asztalra, vagy, hogy kinek milyen feladatai vannak.

Érdemes minden gyermektől érkező kérésnél átgondolni, hogy vajon ez valódi igénye-e a gyermeknek vagy sem:

  • A 25. kisautó megvásárlása vajon valódi igény?

  • Tényleg nem tudja betenni a szennyest a tartóba?

  • Minden programra be kell fizetni a gyermeket?

  • Biztos, hogy csak a fagyi a jó vacsora?

Mikor nem kényeztetjük el a gyermeket?

A gyermek biztonsághoz, kapcsolódáshoz, a szülők közelségéhez, biológiai szükségleteinek kielégítéséhez való igényeinek teljesítése viszont nem elkényeztetés.

Tehát, a síró baba felvevése, a gyakori testkontaktus, az igény szerinti táplálás, altatás a válaszkész gondoskodás része.

A gyermek egyéni temperamentumjegyeinek, egyéni érzékenységének figyelembevétele sem elkényeztetés. Tehát, ha a gyermek nehezen oldódik fel egy idegen társaságban, akkor nem elkényeztetés, ha ülhet egy ideig anya ölében. Ha a baba nem szereti a hangos zajokat, akkor nem elkényeztetés, ha messzebb megyünk vele, vagy rövidebb ideig veszünk részt egy hangos bulin. Ha nem szereti a paradicsomos káposztát, akkor az nem elkényeztetés, ha számára más étel is elérhető. Ha a gyermeknek fontos az alvósállata, akkor az nem elkényeztetés, ha azt magunkkal visszük a nyaralásra.

Hogyan vehetjük észre, hogy talán mégis túl hamar, túl gyorsan reagálunk, túl sokat adunk?

Ha ezeket a reakcióinkat nem a gyermek igénye vagy a jelzésének mértéke szabályozza, hanem a saját belső félelmeink, szorongásunk, késztetéseink, kényszereink, automatizmusaink.

Mondok pár példát:

  • Azért kezdjük el azonnal és a teljes nyugtató repertoárunkat bevetve megnyugtatni a síró gyermekünket, mert számunkra elviselhetetlen a sírása. Tehát, meg sem hallgatjuk, mi a baj, nem engedjük, hogy kisírhassa a bánatát, hanem azonnal el szeretnénk hallgattatni, mert mi nem bírjuk ezt a helyzetet. Ez innentől nem válaszkész reakció, hiszen a gyermek igénye nem az, hogy azonnal abbahagyja a sírást, hanem az, hogy elpanaszolhassa, hogy a másik kisfiú elvette a lapátját, lerombolta a várát, hogy kiadhassa anya biztonsága mellett sírással a feszültségét és megküzdhessen a negatív érzéseivel.

  • Azért nem várjuk el az önálló evést egy 2-3 éves gyermektől, mert félünk, hogy maszatos lesz, hogy kevesebbet eszik, hogy koszos lesz a föld, hogy tovább tart. Magyarul, nem tudjuk átengedni a kontrollt. Ez sem válaszkész reakció, hiszen megint kizárólag rólunk szól. Ezzel nem támogatjuk a gyermek önállósági törekvéseit, sokkal inkább azt üzenjük neki, hogy ő nem képes rá.

  • Ha a szoptatás számunkra egyenlő a jó anyasággal, akkor elképzelhető, hogy a gyermek természetes leválási folyamatát akadályozzuk azzal, hogy minden egyes frusztrációjára a cicit ajánljuk fel neki, mint egyetlen megküzdési stratégiát. Ha pedig az nem segít azonnal, vagy a gyermek nem fogadja el, akkor azt személyes sértésnek vagy a jó anyaságunk megkérdőjelezésének tekintjük. Megint rólunk szól a dolog és a gyermek életkor szerint változó igényeit nem vesszük figyelembe.

  • Azért veszünk meg mindent a gyermeknek, mert minket kiskorunkban csúfoltak és kiközösítettek amiatt, mert nem volt Barbie babánk meg beszélő robotkutyánk. Ott azt a szituációt nem sikerült megoldanunk és a szüleink, tanáraink sem segítettek feldolgozni ezt a traumát. Emiatt ez egy tüske, egy forró pont a személyiségünkben, a múltunkban. Minden olyan szituáció, ami emlékeztet erre a gyermekkori negatív élményre, azonnal előhozza bennünk a szorongást, a tehetetlenséget, a haragot a szüleink felé, hogy miért nem vették meg nekünk azt a játékot, vagy miért nem óvtak meg minket a csúfolódó társainktól. A saját gyermekünkkel a játékboltban máris automatikusan pakoljuk a kosárba az összes játékot, amire a gyermek rámutat, csakhogy enyhítsük ezt az érzést, vagy megmutassuk a szüleinknek, hogy lám, így is lehet. Megint nem a gyermek igényeiről szól a történet, hanem rólunk.

Hogyan lehet ezeket a tudatalatti folyamatokat, a cselekedeteink rejtett mozgatórugóit felismerni?

A szülői önismeret fejlesztésével, a mentalizációval vagy a saját érzéseink jobb megismerésével, kezelésével. Erről számos tudásanyagot találsz a Pont jó anyák Klubjában.

Szerző:

Dr. Dénes Ivett
Dr. Dénes Ivettorvos, baba-mama kapcsolati szakértő, baba alvástanácsadó

Forrásjegyzék:

  • Kora gyermekkori lelki egészség, 2020. Semmelweis Kiadó

  • Hámori Eszter: A kötődéselmélet perspektívái

  • Hámori Eszter: A korai kötődés zavarai

  • Hédervári-Heller Éva: A szülő-csecsemő konzultáció és terápia