Válaszkész szülőként nagyon fontos feladatunk, hogy a kisgyermekünk bizonyos viselkedésformáit a társadalmi konvenciók ellenére se tekintsük tiszteletlenségnek. Ehelyett lássuk meg a látszólag helytelen viselkedés mögött a gyermek segítségkérését, nehézségét, igényeit. Segítsük őt a helyes irány megtalálásában, empátiával és odafordulással.
Nézzünk meg 5 ilyen helyzetet:
Feleselés
Azért hisszük, hogy a visszabeszélés tiszteletlenség, mert azt gondoljuk, hogy a tekintélyünket soha nem kérdőjelezheti meg egy nálunk fiatalabb személy.
Valójában viszont a kisgyermek azt éli át, hogy nem hallgatják meg, nem veszik figyelembe a szempontjait, nem teljesülnek az igényei – ebben kér segítséget a maga módján.
Szófogadatlanság
Azért gondoljuk ezt tiszteletlen viselkedésnek, mert abban hiszünk, hogy a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, és nekik ezt első szóra és mindig el kellene ismerniük, a kéréseinket, utasításainkat azonnal végre kellene hajtaniuk, belátva, hogy mi a javukat akarjuk.
Valójában, a kisgyermek ilyenkor több önállóságot és döntési lehetőséget szeretne és nem szófogadóan végrehajtani akarja az utasítást, hanem együttműködni szeretne velünk a közös célokért. (Erről részletesen tanulhatsz a Pont jó anyák Klubjában)
Nem figyel
Azt gondoljuk, hogy hogy a kisgyermekeknek lesnie kéne minden szavunkat, mozdulatunkat és szülőként jogunk van ahhoz, hogy mindig figyelmet kapjunk.
Valójában a kisgyermekek figyelmét sok minden elterelheti arról, amit mondunk nekik, és sokszor szükségük van arra, hogy más érzékszerveken keresztül is felhívjuk a figyelmüket arra, hogy mondani szeretnénk valami fontosat.
„Hisztik”, azaz érzelmi kitörések
Azt gondoljuk, hogy a kisgyermekeknek tilos impulzívan kifejezni az erőteljes érzelmeiket, sokszor annak ellenére is, hogy nekünk felnőttként is képtelenség ezt megállni.
Valójában a gyermekeknek szükségük van arra, hogy segítsük az erőteljes érzelmeik kezelését, a saját fejlett érzelemszabályozási technikáinkat, a saját nyugalmunkat felajánlva.
Nem kér bocsánatot, nem köszön meg valamit
Azt gondoljuk, hogy a sok erőfeszítés, amit beleteszünk a gyermeknevelésbe, köszönetet, megbecsülést érdemel a kisgyermek részéről.
Valójában, a kisgyermekek ezen képességei csak később érnek meg, a perspektívaváltás, az empátia, az eltérő nézőpontok és az ok-okozati összefüggések megértésének kialakulásával párhuzamosan. Jó példát mutatva (azaz rendszeresen megköszönve a gyermek erőfeszítéseit és bocsánatot kérve tőle, ha hibáztunk) ez hamarabb bekövetkezik.